Viharok

Köszi a hozzászólást, tanulságos volt... tényleg!
Csakhát a mi helyzetünk még ennél is bonyolultabb, ha lehet ilyet mondani. Fogalmazzunk úgy,h nincs túl sok lehetőségem ugrálni... Nincs sok választási esélyem pasik terén. Ennek meg van az oka,de erről inkább nem beszélnék.
Részemről elég ragaszkodó típus vagyok bár szerintem, ilyen szinten ő is, azért több hetet nem bírnánk 1más nélkül... De, (és itt a de ) én pokoli féltékeny típus vagyok, ez már genetikailag, sőt az anyatejjel jött! Ő is tudja, emelett nagyon toleráns vagyok és ritkán mondok nemet. Sok mindenen átmentünk már és kitartottam mellette ( sötét ügyek, hirtelen jött súlyos cukorbetegség, családi dolgok stb.). Igaz tavaly nekem is volt egy komoly 3hónapos depim , azt meg Ő bírta ki... Szóval én komolyan úgy gondolom, nincs tökéletes ember : az én hibám a féltékenység.
Ennek ellenére hiányzik a meghittség, a szenvedély és a romantika. Mindketten sokat dolgozunk, emellett Ő hétfőn, szerdán és csütörtökön angolra, kedden,pénteken ping-pongozni jár, bár úgy néz ki ezt szüneteltetni fogja, ha végre beindul  a fősuli (többx-i próbálkozásra végre mindkettőnket felvettek) ez 2hetente 2nap... Tehát 7köznap általában este fél 10 körül keveredik haza. Ha otthon végre együtt vagyünk,többnyire tv, evés , dvd és szex (az is mert most van rá időnk...) nehéz kimozdítani. Bezzeg , ha 1 haver , azt mondja menjünk jet-skizni, jet-skizünk. Ha kocsma , kocsmázunk, Ha kitalálja,h a Szigeten akar éjszakázni, akkor sátrazunk. Én tényleg szívesen támogatom és veletartok , ha tudok, de mikor jövök én? És hol a határ?
Ha szóba kerül, h szeptemberben lesz az évfordulónk ( a 4.!), akkor válasszam ki a helyet , ahova mennék és foglaljak asztalt (és ergo vigyem is el magam vacsorázni...)  Valamilyen szinten figyelmes ,mert 1 hónapban 1x általában kapok virágot. Mások ezért már "ölni tudnának". De annak tényleg nem tudok már örülni,ha csak úgy kutyafuttában vesz a Móriczon ücsörgő cigányasszonytól egy félig hervadt csokrocskát, majd diadalmasan közli: "Már régóta készülök rá, h virágot hozzak..." Ha komolyan készülne megadná a módját és itt nem a pénzről van szó. Ezzel szenben mostanában gyakran arrogáns velem, sosem fizikailag,de az éppen elég... :( Másokkal folyton kedves és persze csak a jó oldalát látják,mert tényleg az. Csak hát a "rosszat" hazahozza, otthon engedi ki a feszültséget.

Írtózom a Szigettől (és tudom most sokakat felháborítok ezzel),de szabaddá tettem magam, holott dolgoztam volna. Vele szeretnék lenni. Ezeket a dolgokat már elmondtam neki és tudom érti, csak nem lép. Ez van. Ha citrom,akkor limonádé, de már unom,h csak én vagyok a "cukor"... Kétségbeesve keresem a régi énünket, érzéseket,de úgy érzem egyedül vagyok. Nem akarok mást,mert Őt szeretem, de nem tudom meddig mehet így!?

Már én sem tudom mit akarok. Dühös vagyok rá megint. Már reggel tudtam, nem megy egyenesen haza munka után azért kérdezte meddig dolgozom. Persze este 8ig. Megint 12 órázom. Nem panaszkodhatok , én választottam a keddet és a pénteket, mivel úgy tudtam ő ping-pongozik és így majd nem hiányzunk egymásnak… Na persze, mintha ő annyira hiányolna…. Kocsmázik. Már megint az a nyáladzó csiga, akit fogalmam sincs mért kedvel hívta el (állítólag). Ilonával és Attilával a szokásos kvartetté kiegészülve fedeznek fel újabb kis eldugott helyeket a belvárosban „olcsó sörrel” mulatva az időt. Ezúton is gratulálok az A.P. nevezetű kiemelten közhasznú munkahelyének a helyváltoztatáshoz…. Fasza döntés volt…Meló az nincs, bezzeg piálási lehetőség van dögivel. „ Csak 2sör”mondja.  Valójában azt várom,h mikor jön haza azzal,h felfedezte közelebbről a sarki sztriptíz bárt!.Délután megbeszéltük,h hív, na várhattam. Jóval a munkaideje után kezdtem aggódni, felhívtam 5x. Először még mosolyogtam, jó kedvem volt. Aztán a hívások számának növekedésével egyenes arányban romlott a hangulatom és nőtt bennem  a feszültség , így végül mire méltóztatott felvenni a telefont én már a „sünike,bazd meg a fűnyíródat” hangulatban szólaltam meg….Igazából nem tudom mit aggódom, akit el lehet vinni azt vigyék, mondják nem kár érte! De azért mégis. Basszus,ha már 4éve tart egy kapcsolat, azért megdolgoztunk, nemde? Én pedig senkinek nem hagyom elvenni azt amiért megdolgoztam. Főleg nem egy olyannak ,aki csak pillanatnyilag kedvesebbnek, jobbnak, szebbnek látszik , mint én, ami persze borzasztó csábító lehet adott esetben… De az élet, a valóság nem ilyen! Egy nap még az a másik csábítóbb ember is lehet ilyen, lehet rossz napja, szar hangulata. És akkor mi van ? Jöhet  következő?

Elkalandoztam. Vagy 2hete először ma van jó idő, süt a nap. Nagyon vágyom ki ,de nem lehet. 18.13 van és én 20.00 dolgozom… Már senki nincs a folyosón,de nekem itt kell lennem. A proxi kiírja mikor használom. Reggel 8 óta vagyok. Már fáj a hátam, a gerincem a sok üléstől. Idegesít.  

KI AKAROK MENNI!

Ő meg kint lehet szabadlábon (és kocsmázik). Nem az ital zavar félreértés ne essék. Csak nem is tudom. Talán,h rohadtul nincs pénzünk és hogy nélkülem szórakozik. (No meg a társaság… ) Persze könnyedén hozzám vághatná, h én meg reggel vettem egy doboz gyümölcslevet a melóba, akkor neki jár az a két sör. Jogos lenne. De ő ilyet nem tesz, ahhoz túlságosan nemes lélek. Ezért is szeretem, mert olyan józan (még sörösen is) és előrelátó: soha (vagy nagyon ritkán) mond olyat , amit megbánhat vagy amivel megbánthat. Okos és könnyen szerethető ember. Csak hiányzik valami, de nem tudom mi. Talán a tűz. A kapcsolat elején még volt,de talán a 4év parázzsá fojtotta. Vagy csak én? Tény,h mindig nyüzsgésre, változatosságra vágyom, nehéz az igényeimet kielégíteni. Bizonyos tekintetben olyan, vagyok ,mint minden más nő, ha simogatnak dorombolok,de szükségem van az állandó udvarlásra, meglepetésekre (de csak a pozitívakra). Ezek mostanában hiányoznak, igaz nem is lehetünk túl sokat együtt, a meló és egyéb elfoglaltságok miatt. Valami megtört. Egész délután lakásokat és házakat nézegettem a neten, hátha lenne esélyünk túllépni az albérleten. Álmodoztam kicsit a jövőről. Egész jó kedvem lett amikor találtam néhány házat és lelki szemeim előtt láttam magunkat benne, ktyával gyerekkel stb… Ekkor hívtam fel és innen indult az egész. Fél perc alatt lent voltam a béka feneke alatt és keserűen ébredtem rá, h lehet,h nem is nekünk való ez az egész. Már nem éreztem olthatatlan vágyat arra,h költözzünk, sem ,h jövőre megtartsuk az esküvőt,. Nem tudom, h akarom-e, és h ő akar-e engem igazán:amúgy ásó-kapa (bár már 3x megkérte a kezem). Az első évben kérés nélkül, hozzámentem volna, tán még az évben le is babázok… Lehet,h ott rontottuk el , h idáig húztuk.

És ami a legrosszabb, h nem tudom melyik érzésem, gondolatmenetem az igazi. És ,h mit is akarok igazán.